2012. szeptember 18., kedd

Szokáskontroll


Én így szoktam, mi úgy szoktuk, itt amúgy szokás... Nálunk mindig, nálunk mindenki...
Van úgy, hogy ez biztonságot ad, de van, hogy pont ez tesz bizonytalanná. 
Ha ezzel az oldásmenettel dolgozunk, akkor a témáddal kapcsolatosan családi szlogeneket fogunk gyűjteni és attól(azoktól) a mintától szabadulunk meg, ami miatt most is stresszelsz tudat alatt.

Mondjuk legyen itt néhány példa az étkezéssel kapcsolatosan.
- Addig egyél, amíg van.
(és nincs kontroll)
- Amit a tányérodra kiveszel, azt meg kell enni.
(eszünk a rosszullétig is, ha kell)
- Egyet a mamának...
(a szeretetet így kell kimutatni)
- A férfihez a gyomrán keresztül vezet az út.
(azám, más nem is számít)
- Nem etted meg, Etiópiában meg éheznek.
(és a lelkiismeret furdalás)
- Majd ha megetted, akkor mehetsz játszani.
(az evéssel lehet érvényesülni)
- A nő úgy szép, ha kerek.
 (nem is tud lefogyni)
- Ha okos leszel, kapsz csokit.
(ki kell érdemelni)
- Levesre nem szabad vizet inni, mert benéz az ördög az ablakon.
(erre nem is tudok mit mondani...)
...

Nem sorolom tovább, pedig volna még bőven. Gondolom te is tudnál mit hozzáfűzni.


MI A KINEZIOLÓGIA???



Rengeteg definíciót olvashatunk az interneten. Én ezt tanultam:

"A kineziológia olyan alternatív és komplementer jellegű pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó, készség-, képesség- és személyiségfejlesztő prevenciós jellegű holisztikus módszer, mely hatékonyan befolyásolja a test energetikai áramlását, feloldja az érzelmi stresszt, ezáltal energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, s ezzel aktivizálja a test öngyógyító mechanizmusát."

Huhhh! Tudom, elég bonyolultan hangzik... Azért blogolok, hogy konkrétabb, kézzelfoghatóbb legyen azok számára is, akik még nem próbálták.  
Megkértem klienseimet, próbálják ők is megfogalmazni a saját szemszögükből, hogy mi a kineziológia.
Eddig ezt írták:

"A kineziológus műhelye olyan mint az elvarázsolt kastély tükörterme. Bármerre indulsz, egyszerre csak ott találod magad egy ismeretlen, s mégis beazonosítható formátumban."

"Mint egy régi ismerőssel (baráttal, rokonnal) való újbóli találkozás. Vegyes érzések. Közös, rég elfeledett és újra felfedezett emlékek, élmények, érzetek."


...folytatjuk...

Joachim Bauer: Miért érzem azt, amit te?

Miért érezzük meg ösztönösen, hogy milyen hangulatban vannak a körülöttünk lévő emberek? Miért szimpatikusak vagy éppen ellenszenvesek már első ránézésre egyesek? Miért derülünk jobb kedvre, ha valaki ránk mosolyog? Miért "ragadós" a nevetés vagy az ásítás? E jelenségek neuropszichológiai magyarázata a nemrég felfedezett, az empátia, az érzelmi intelligencia és a szeretetre való képesség alapját jelentő idegsejtekben, a tükörneuronokban rejlik.
Joachim Bauer nagy sikerű könyve vérbeli tudományos ismeretterjesztő munka: a szakemberek által megkövetelt alapossággal, ugyanakkor érdekfeszítően és a laikusok számára is érthetően mutatja be a tükörneuronok működését, majd fejezetről fejezetre haladva ismerteti hatásmechanizmusukat a mindennapi élet számos területén, például a gyereknevelésben, a tanulásban, a szerelemben, a mindennapi kommunikációban és a pszichoterápiában.

Belső kép



A magunkról kialakított belső kép nem szokott egyezni a mások által rólunk kialakított képpel. Asszem az lehetetlen is volna. Rengeteg szűrőn, szemüvegen keresztül nézünk mindannyian. Saját szemüvegünk több szűrővel és lencsével van felszerelkezve.

Ugye nem mindegy, hogy reggel felkeléskor a rózsaszín vagy a fekete van rajtam, ha belenézek a tükörbe. Az sem mindegy, hogy a környezet, amelyben élek mit tart mondjuk szépnek. Bizonyos csoportokhoz való tartozás bizonyos külsőt preferál. De az sem mindegy, hogy egy fejjel magasabbról vagy alacsonyabbról nézünk valakire, hisz más-más a látvány és az érzés.

Nem csak külsőségekről van szó. Folytathatjuk a sort: Milyen vagyok, vagy milyen legyek magam és mások szemében? Okos, alkalmatlan, elég jó, szerencsétlen, tökéletes, felnőtt, apuci pici lánya...

Az is köztudott, hogy kisugárzásunkkal mi is más-más lencsét tehetünk a bennünket figyelők szeme elé.

Ezek a szűrők időről időre másnak láttatnak bennünket. Mások és önmagunk előtt is. Ideális, ha elfogadjuk önmagunkat és azzal is megbékélünk, ahogyan mások látnak bennünket, de ebben is akadályozhatnak hozott mintáink. 

Szóval akkor mit látok én és mit szeretnék látni? Ebben az oldásmenetben ez is kirajzolódik.