Szokáskontroll

Én így szoktam, mi úgy szoktuk, itt amúgy szokás... Nálunk mindig, nálunk mindenki...
Van úgy, hogy ez biztonságot ad, de van, hogy pont ez tesz bizonytalanná. 
Ha ezzel az oldásmenettel dolgozunk, akkor a témáddal kapcsolatosan családi szlogeneket fogunk gyűjteni és attól(azoktól) a mintától szabadulunk meg, ami miatt most is stresszelsz tudat alatt.

Mondjuk legyen itt néhány példa az étkezéssel kapcsolatosan.
- Addig egyél, amíg van.
(és nincs kontroll)
- Amit a tányérodra kiveszel, azt meg kell enni.
(eszünk a rosszullétig is, ha kell)
- Egyet a mamának...
(a szeretetet így kell kimutatni)
- A férfihez a gyomrán keresztül vezet az út.
(azám, más nem is számít)
- Nem etted meg, Etiópiában meg éheznek.
(és a lelkiismeret furdalás)
- Majd ha megetted, akkor mehetsz játszani.
(az evéssel lehet érvényesülni)
- A nő úgy szép, ha kerek.
 (nem is tud lefogyni)
- Ha okos leszel, kapsz csokit.
(ki kell érdemelni)
- Levesre nem szabad vizet inni, mert benéz az ördög az ablakon.
(erre nem is tudok mit mondani...)
...

Nem sorolom tovább, pedig volna még bőven. Gondolom te is tudnál mit hozzáfűzni.

MI A KINEZIOLÓGIA???

Rengeteg definíciót olvashatunk az interneten. Én ezt tanultam:

"A kineziológia olyan alternatív és komplementer jellegű pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó, készség-, képesség- és személyiségfejlesztő prevenciós jellegű holisztikus módszer, mely hatékonyan befolyásolja a test energetikai áramlását, feloldja az érzelmi stresszt, ezáltal energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, s ezzel aktivizálja a test öngyógyító mechanizmusát."

Huhhh! Tudom, elég bonyolultan hangzik... Azért blogolok, hogy konkrétabb, kézzelfoghatóbb legyen azok számára is, akik még nem próbálták.  

Megkértem klienseimet, próbálják ők is megfogalmazni a saját szemszögükből, hogy mi a kineziológia.

Eddig ezt írták:

"A kineziológus műhelye olyan mint az elvarázsolt kastély tükörterme. Bármerre indulsz, egyszerre csak ott találod magad egy ismeretlen, s mégis beazonosítható formátumban."

"Mint egy régi ismerőssel (baráttal, rokonnal) való újbóli találkozás. Vegyes érzések. Közös, rég elfeledett és újra felfedezett emlékek, élmények, érzetek."


...folytatjuk...

Joachim Bauer: Miért érzem azt, amit te?

Miért érezzük meg ösztönösen, hogy milyen hangulatban vannak a körülöttünk lévő emberek? Miért szimpatikusak vagy éppen ellenszenvesek már első ránézésre egyesek? Miért derülünk jobb kedvre, ha valaki ránk mosolyog? Miért "ragadós" a nevetés vagy az ásítás? E jelenségek neuropszichológiai magyarázata a nemrég felfedezett, az empátia, az érzelmi intelligencia és a szeretetre való képesség alapját jelentő idegsejtekben, a tükörneuronokban rejlik.

Joachim Bauer nagy sikerű könyve vérbeli tudományos ismeretterjesztő munka: a szakemberek által megkövetelt alapossággal, ugyanakkor érdekfeszítően és a laikusok számára is érthetően mutatja be a tükörneuronok működését, majd fejezetről fejezetre haladva ismerteti hatásmechanizmusukat a mindennapi élet számos területén, például a gyereknevelésben, a tanulásban, a szerelemben, a mindennapi kommunikációban és a pszichoterápiában.

Belső kép

A magunkról kialakított belső kép nem szokott egyezni a mások által rólunk kialakított képpel. Asszem az lehetetlen is volna. Rengeteg szűrőn, szemüvegen keresztül nézünk mindannyian. Saját szemüvegünk több szűrővel és lencsével van felszerelkezve.

Ugye nem mindegy, hogy reggel felkeléskor a rózsaszín vagy a fekete van rajtam, ha belenézek a tükörbe. Az sem mindegy, hogy a környezet, amelyben élek mit tart mondjuk szépnek. Bizonyos csoportokhoz való tartozás bizonyos külsőt preferál. De az sem mindegy, hogy egy fejjel magasabbról vagy alacsonyabbról nézünk valakire, hisz más-más a látvány és az érzés.

Nem csak külsőségekről van szó. Folytathatjuk a sort: Milyen vagyok, vagy milyen legyek magam és mások szemében? Okos, alkalmatlan, elég jó, szerencsétlen, tökéletes, felnőtt, apuci pici lánya...

Az is köztudott, hogy kisugárzásunkkal mi is más-más lencsét tehetünk a bennünket figyelők szeme elé.

Ezek a szűrők időről időre másnak láttatnak bennünket. Mások és önmagunk előtt is. Ideális, ha elfogadjuk önmagunkat és azzal is megbékélünk, ahogyan mások látnak bennünket, de ebben is akadályozhatnak hozott mintáink. 

Szóval akkor mit látok én és mit szeretnék látni? Ebben az oldásmenetben ez is kirajzolódik.

A kineziológia és én

Tíz éve, hogy férjhez mentem.
Ez az új életszakasz ébresztette fel az igényt önmagam megismerésére. A változás új szerepeket és új felfedezni való területeket mutatott meg, melyekhez kedvet kaptam. Olyan emberek társaságát kerestem, akik más és más világokat tudtak nekem megmutatni. Ők birtokolták számomra az új és ismeretlen világok kapuinak kulcsát.

Sok izgalmas helyen jártam, minden világban találtam valami érdekeset, de egyikbe sem fértem bele igazán. Vagy túl kicsi volt vagy túl nagy, vagy túl bonyolult vagy éppen túl egyszerű. Mint amikor az ember házat keres, de mindegyikben talál hibát. Szép házakba léptem be, sok stílust megismertem, de még nem volt meg az igazi...

Aztán egyszer csak olyan kulcsot kaptam, amivel végre az én házamba kerültem. Tudtam rögtön, hogy az enyém, mert otthon éreztem magam benne. Rengeteg további ajtó van belül. Minden ajtó más és más szobát rejt, lelkem házának különböző termeit, sarkait, zugait.

Nem fogok hazudni, nem tetszik minden ajtó. És ha belépek egy ajtón, nem tudhatom, hogy mit találok odabent. De bátran benyitok, mert miután alaposan kitakarítottam, a saját stílusomban dekorálhatom újra a szobát.

Szeretem ezt a házat, szívesen megmutatom másoknak is. Jó vendéglátó vagyok, szeretem megosztani, továbbadni, amim van. Büszkén mutogatom egyik szobát a másik után, melyek küzdelmeim, tapasztalatom, ízlésem segítségével alakultak. Elmesélem egyik másik történetét, amit mások szívesen meghallgatnak.

Van egy szoba, amelyben különleges ajándék várja a bátor látogatót: saját házának kulcsa. Ebből a szobából titkos átjáró nyílik más házakba, más otthonokba, ahová mások is felfedező útra indulhatnak.

A kineziológia kulcsot jelent a saját házamba. Időközben megkaptam az átjáró kulcsát is. Szívesen veszem elő bárkinek, aki ellátogat ebbe a különleges szobába.

REKONSTRUKCIÓ

Mindenki szeret egységben lenni önmagával. Olyankor jó lenne megállítani az időt, vagy legalábbis egy mentális fényképet készíteni, hogy megjegyezzük, mitől volt az olyan jó és hogy szükség esetén helyreállíthassuk ezt az állapotot.

Optimista alkat vagyok, de lássuk be, hogy sok olyan esemény, trauma ér bennünket, amelyet nem önszántunkból élünk át még akkor sem, ha tudjuk, hogy ezek is az életünk részei.

Ilyenkor kibillenünk az egyensúlyból, széttörik az egység. Nem vagyunk már önmagunk, nem úgy működünk, ahogy normálisan. Aztán megpróbáljuk összeszedni széthullott darabkáinkat, vagy megpróbálunk kimászni a gödörből, amibe beleestünk. De stresszhelyzetben nem működünk túl jól. Sötétben tapogatózunk, amikor az elvesztett darabkáinkat keressük és van, hogy azt érezzük, hogy valami láthatatlan erő húz vissza a gödörbe, bárhogy szeretnénk is szabadulni belőle. Ha nem tudunk sikeresen megküzdeni a helyzettel, akkor a későbbiekben hasonló szituációban is csak  ilyen blokkolt állapotban tudunk majd reagálni.

A rekonstrukciós oldásokban először egységélményt keresünk, majd azt az eseményt, amely megtörte az egységet és amelynek blokkja a jelen problémánkra is hatással van. És ahogy az oldásmenet neve is mutatja, helyreállítjuk az egységet.

EGYSÉGBEN

Mindannyian keresők vagyunk. Keressük a boldogságot, a tökéletességet, vagy munkahelyet, szerelmet, gyógyulást, lakást, országot, baráti kört, hobbit vagy az élet értelmét...

Úgy is fogalmazhatunk, hogy azt az állapotot keressük, amelyben egységben érezzük magunkat. Hogy kinek mit jelent az egység, na az hosszú iromány lenne, mindenesetre mindenkinek mást jelent a harmónia, a boldogság és a tökéletesség is.

Bárhogy hívjuk is, időnként, lehet, hogy csak egy-egy pillanat erejéig, szerencsés esetben akár hosszútávon egységben érezzük magunkat. Egyszerűen minden stimmel. Biztos eszedben jut pár ilyen alkalom, de vannak olyan pillanatok is, amelyeket nem tudsz felidézni. Lehettél egységben magzati korban, vagy iskolásan is. 

A jó hír az, hogy nem csak a stresszes helyzeteket tárolja a testünk és a lelkünk, hanem az egységélményeket is. És itt is érvényes az, hogy a generációs őseid a rossz mintái mellett az egységélményeit is átadták neked.

És bizony meg is tesszük, ha erre kerül a sor. Átélheted őket, rájuk pillanthatsz, hogy rájöjj, mi hiányzik most, mitől lehetnél most jobban.

Sajnos nem tart örökké a harmónia, újra és újra kibillenünk. Kibillent állapotban aztán tudat alatt újra szeretnénk megtalálni ezt az egységet. Az egység visszaállításában a rekonstrukciós oldásmenetek segítenek.