A kineziológia és én

Tíz éve, hogy férjhez mentem.
Ez az új életszakasz ébresztette fel az igényt önmagam megismerésére. A változás új szerepeket és új felfedezni való területeket mutatott meg, melyekhez kedvet kaptam. Olyan emberek társaságát kerestem, akik más és más világokat tudtak nekem megmutatni. Ők birtokolták számomra az új és ismeretlen világok kapuinak kulcsát.

Sok izgalmas helyen jártam, minden világban találtam valami érdekeset, de egyikbe sem fértem bele igazán. Vagy túl kicsi volt vagy túl nagy, vagy túl bonyolult vagy éppen túl egyszerű. Mint amikor az ember házat keres, de mindegyikben talál hibát. Szép házakba léptem be, sok stílust megismertem, de még nem volt meg az igazi...

Aztán egyszer csak olyan kulcsot kaptam, amivel végre az én házamba kerültem. Tudtam rögtön, hogy az enyém, mert otthon éreztem magam benne. Rengeteg további ajtó van belül. Minden ajtó más és más szobát rejt, lelkem házának különböző termeit, sarkait, zugait.

Nem fogok hazudni, nem tetszik minden ajtó. És ha belépek egy ajtón, nem tudhatom, hogy mit találok odabent. De bátran benyitok, mert miután alaposan kitakarítottam, a saját stílusomban dekorálhatom újra a szobát.

Szeretem ezt a házat, szívesen megmutatom másoknak is. Jó vendéglátó vagyok, szeretem megosztani, továbbadni, amim van. Büszkén mutogatom egyik szobát a másik után, melyek küzdelmeim, tapasztalatom, ízlésem segítségével alakultak. Elmesélem egyik másik történetét, amit mások szívesen meghallgatnak.

Van egy szoba, amelyben különleges ajándék várja a bátor látogatót: saját házának kulcsa. Ebből a szobából titkos átjáró nyílik más házakba, más otthonokba, ahová mások is felfedező útra indulhatnak.

A kineziológia kulcsot jelent a saját házamba. Időközben megkaptam az átjáró kulcsát is. Szívesen veszem elő bárkinek, aki ellátogat ebbe a különleges szobába.

REKONSTRUKCIÓ

Mindenki szeret egységben lenni önmagával. Olyankor jó lenne megállítani az időt, vagy legalábbis egy mentális fényképet készíteni, hogy megjegyezzük, mitől volt az olyan jó és hogy szükség esetén helyreállíthassuk ezt az állapotot.

Optimista alkat vagyok, de lássuk be, hogy sok olyan esemény, trauma ér bennünket, amelyet nem önszántunkból élünk át még akkor sem, ha tudjuk, hogy ezek is az életünk részei.

Ilyenkor kibillenünk az egyensúlyból, széttörik az egység. Nem vagyunk már önmagunk, nem úgy működünk, ahogy normálisan. Aztán megpróbáljuk összeszedni széthullott darabkáinkat, vagy megpróbálunk kimászni a gödörből, amibe beleestünk. De stresszhelyzetben nem működünk túl jól. Sötétben tapogatózunk, amikor az elvesztett darabkáinkat keressük és van, hogy azt érezzük, hogy valami láthatatlan erő húz vissza a gödörbe, bárhogy szeretnénk is szabadulni belőle. Ha nem tudunk sikeresen megküzdeni a helyzettel, akkor a későbbiekben hasonló szituációban is csak  ilyen blokkolt állapotban tudunk majd reagálni.

A rekonstrukciós oldásokban először egységélményt keresünk, majd azt az eseményt, amely megtörte az egységet és amelynek blokkja a jelen problémánkra is hatással van. És ahogy az oldásmenet neve is mutatja, helyreállítjuk az egységet.

EGYSÉGBEN

Mindannyian keresők vagyunk. Keressük a boldogságot, a tökéletességet, vagy munkahelyet, szerelmet, gyógyulást, lakást, országot, baráti kört, hobbit vagy az élet értelmét...

Úgy is fogalmazhatunk, hogy azt az állapotot keressük, amelyben egységben érezzük magunkat. Hogy kinek mit jelent az egység, na az hosszú iromány lenne, mindenesetre mindenkinek mást jelent a harmónia, a boldogság és a tökéletesség is.

Bárhogy hívjuk is, időnként, lehet, hogy csak egy-egy pillanat erejéig, szerencsés esetben akár hosszútávon egységben érezzük magunkat. Egyszerűen minden stimmel. Biztos eszedben jut pár ilyen alkalom, de vannak olyan pillanatok is, amelyeket nem tudsz felidézni. Lehettél egységben magzati korban, vagy iskolásan is. 

A jó hír az, hogy nem csak a stresszes helyzeteket tárolja a testünk és a lelkünk, hanem az egységélményeket is. És itt is érvényes az, hogy a generációs őseid a rossz mintái mellett az egységélményeit is átadták neked.

És bizony meg is tesszük, ha erre kerül a sor. Átélheted őket, rájuk pillanthatsz, hogy rájöjj, mi hiányzik most, mitől lehetnél most jobban.

Sajnos nem tart örökké a harmónia, újra és újra kibillenünk. Kibillent állapotban aztán tudat alatt újra szeretnénk megtalálni ezt az egységet. Az egység visszaállításában a rekonstrukciós oldásmenetek segítenek.

HÁZI FELADAT

... Hasonló és mégis más...

Már írtam a mintákról. Szóval ha beazonosítottuk, akkor feloldjuk a berögzült rossz mintát. Természetesen a helyére új minta kívánkozik, amit ezúttal már te választasz. Az új mintának be kell épülnie. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy be kell táplálnunk, be kell égetnünk a tudatalattidba, hogy innentől kezdve már ez legyen számodra a normális.

Ez néha csettintésre is megy, akár abban a pillanatban, amikor megérted az előző mintád lényegét. De inkább az a gyakori, amikor szükség van arra, hogy megtanuld, begyakorold az újat. 

Ebben hasonlít ez a házi feladat az iskolai testvéréhez. 

Ugyanakkor ez egy teljesen testre szabott  feladat lesz, kiteszteljük, hogy NEKED mivel tudnánk legjobban megsegíteni a beépülés folyamatát.

Mivel tanár vagyok, nagyon fontosnak tartom és ki nem hagynám ezt a lépést. 

Viszont ellenőrizni nem fogom, így fekete pont sem jár, ha nem csináltad meg. 

Ezt rád hagyom. Na ebben más ez a házi feladat.

STRESSZES KAPCSOLATOK OLDÁSA

Ez az egyik kedvenc oldásmenetem.

Segít meglátni a konfliktus lényegét. nemcsak a saját szemszögedből láthatod a helyzetet, hanem a másik fél szemszögéből és kívülről is. Megláthatod, hogy miért kerültél bele és hogy hogyan léphetsz ki belőle.

Arra is fény derül, hogy milyen régi mintát hozol, ami miatt (újra és újra) bele kellett csúsznod egy ilyen konfliktusba.

Hidd el, nincs reménytelen helyzet.

Természetesen vannak kapcsolatok, amelyektől el kell búcsúzni, de csakis akkor van értelme, ha megfejtetted, hogy mit rontottál el. Minden esetben terhel téged is felelősség még akkor is, ha látszólag a másik fél a mumus. Minimum amiatt, hogy benne felejtetted magad a kapcsolatban tovább mint kellett volna.

De a legtöbb esetben van megoldás. Kell is lennie, hiszen vannak kapcsolatok, amelyektől nehéz megszabadulni illetve nem is lehet teljesen. Szülők, rokonok, kollégák, a gyerekeid apja.

Nem is olyan hihetetlen, hogy ahogy te változol, úgy változhat a másik fél is a kapcsolatban. Ha te nem játszod már a szigorú szülő szerepét, akkor a másik fél nem látja majd értelmét, hogy gyerekesen viselkedjen, legalábbis veled. Vagy ha nem hagyod magad megalázni, akkor nem leszel jó alany a megalázó számára és így tovább...

GENERÁCIÓS OLDÁSOK

Pont olyan vagy mint anyád/apád!!!

Ez a mondat sok mindenkinél kiveri a biztosítékot.

Egy csomó dolog nem tetszik, amit a szüleinknél látunk. Talán még haragszunk is kicsit, pedig lehet, hogy ők sem "önszántukból" olyanok amilyenek, vagy viselkednek úgy, ahogy. Akarva akaratlanul mintázzuk szüleinket és nagyszüleinket és így tovább.

Az önszántukból-t szándékosan tettem idézőjelbe, hiszen van választásunk. főleg, ha észrevettük a hibás viselkedésmintát, dolgozhatunk rajta, hogy mi már ne adjuk tovább.

A generációs oldásoknál is a gyökereinél szüntetjük meg a rossz mintát, csak nem korregresszióban (fogantatásunktól máig), hanem egy előbbi generációban keressük az akkor létrejött korlátozó hitrendszert. és akkor kard ki kard:-)

A KAPCSOLATOK DINAMIKÁJA

Sokszor hallani azt, hogy aki idegesít, az tulajdonképpen tükröt mutat nekünk. Bevallom, hogy én nem minden esetben értettem ennek a metaforának a jelentését. Valahogy nem akartam elfogadni, hogy ha szemben áll velem  egy üvöltöző, gonosz ember, az engem tükröz, hiszen én magamat nem ilyennek látom.

Van, amikor ez a tükör egyértelműen mutatja, amit látnom kéne, de van, hogy szükség van egy kis ablakpucolóra...:-) Ha nem vagyok üvöltöző gonosz ember, akkor talán

- túlzottan az ellenkezője vagyok. képtelen vagyok érvényesíteni az akaratom, behódolok mindenkinek, fejet hajtok mások előtt magamat teljesen háttérbe szorítva.

- de bizony az is előfordulhat, hogy bennem is lakik egy ordítozó, gonosz ember, csak bezártam, nem engedem se ordítani, se gonoszkodni (vagy csak nagyon ritkán, enyhe változatban egy másik csoportban pl. a férjemmel vagy a lakógyűlésen...), úgy csinálok, mintha nem is létezne.

Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem az ordítozó, gonosz embernek, mert általa megtanulhatom, hogy hogyan álljak ki magamért. Vagy mondjuk segít felismerni és elfogadni, hogy van bennem rossz is, az is hozzám tartozik. És ha már elfogadom, hogy létezik, képes vagyok irányítani is és nem lesz már szükségem az ordítozó, gonosz ember mintájára. kereshet magának más partnert, ha akar.:-) (Hacsak nem tanult meg ő is valamit általam)

Ez persze most csak egy példa volt. De van pár "üvöltöző, gonosz ember", akinek tudok már hálás lenni. És te hogy vagy ezzel?