... Ha rálépsz a vonalra, akkor elvisz a kutyás ember... Vagy jobb esetben: aki csíkra lép, az szerelmes...
neked is voltak hasonló kisiskolás babonáid?
Néha, hogyha sétálok a járdán és rálépek egy-egy törésre, beugrik az az érzés, amikor gyerekkoromban a barátnőmmel mentünk hazafelé a suliból és ezzel hülyítettük egymást.
És bár tudom, hogy nem fog elvinni az a fekete ruhás kutyás ember, mégse szívesen lépek rá arra a törésre. Erre a mintára jól emlékszem, hiszen sokat "gyakoroltuk" anno. De rengeteg olyan mintát is cipelünk, amire a tudatunk már nem emlékszik, a tudatalattink viszont igen. Amikor pedig hasonló szituációba kerülünk mint akkoriban, akkor a minta bekapcsol és mi ismét abban a stresszben találjuk magunkat.
Gondoljunk csak bele hány száz vagy ezer stresszhelyzetet élünk át csak még mielőtt iskolába mennénk. Kezdve a magzati kortól, születés, elválasztás, kistestvér, orvos, kutya, nem szimpatikus ember a buszon, játszótér, esés, veszekedés otthon.....
És akkor még nem beszéltünk azokról a dolgokról, amelyek nem is velünk estek meg, hanem a felmenőinkkel. Éhezés, háború, munkakörülmények, betegség stb. De mehetünk még messzebbre is: ki tudja, hogy hány emberöltő alatt összegyűlt mintát őrzünk és követünk.
Nyilván nem oldhatjuk fel az összes berögzült mintát. Viszont azokat érdemes, amelyek újra és újra felbukkannak, felbosszantanak, elkeserítenek vagy idegesítenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése