2013 júniusában kerestem fel Borit azzal, hogy segítsen meggyógyítani 8 éves kislányomat, akinek három éve makacsul visszatérő húgyúti fertőzését semmilyen hagyományos és alternatív módszerrel nem sikerült orvosolni.
Természetesen az előírt orvosi kezeléseket és vizsgálatokat lelkiismeretesen végigcsináltuk, de szerencsére ezek nem igazoltak olyan szervi elváltozást, amely fenntarthatta volna ezt az állapotot.
Így jutottam el arra a gondolatra, hogy egy olyan módszert próbáljunk ki, amely a lényegből, a lélekből, a holisztikus gyógyításból indul.
Borival összesen két alkalommal találkoztunk 1-1 óra hosszat, majd a kezelés után részletesen megbeszéltük a tapasztalatokat és a választott módszert, melynek lényege egy jövőbeli állapot vizualizálása és egy rosszul értelmezett gondolat elengedése volt.
A képen, melyről kislányom gondolatának el kellett indulnia, egy olyan madárka volt, melynek neve az ő vezetéknevével azonos, így a mesék világán keresztül tudott kapcsolatot teremteni a saját problémájával.
Azóta 8 hónap telt el, és a fertőzés nem jelentkezett.
A gyakorlatokat már nem kell csinálnunk, de a madárka képe még ott van az íróasztalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése