Jelen vagy?

Túl sokszor van lelkiismeret furdalásunk, azzal gyötörjük magunkat, mit kellett volna másképp, főleg jobban tennünk.

Sokat aggódunk a jövőn, és gyorsan túl akarunk lenni bizonyos helyzeteken.

Ebből az következik, hogy kevés időt töltünk azzal, hogy megéljük a jelent. Pedig a jelen mindig pontosan megmutatja, hogy mi a dolgunk.

Mindig azzal az emberrel van dolgod, akivel épp jelen van. 

Azzal a jelenettel, ami épp zajlik.

És éppen most.

Az a fontos, amit épp érzel és gondolsz: ami most történik, az mutatja meg, mit tegyél.

A múltban nincs már dolgod, hacsak nem az, hogy az onnan hozott tapasztalatokat felhasználva most cselekedj, most használd ki a pillanat adta lehetőségeket.

Persze nem mindig könnyű a jelenben maradni. Lesd meg, hogy csinálják a gyerekek! Odaadó figyelemmel, belefeledkezve a tevékenységbe, az aktuális érzelmeknek hangot adva.

Mit csinálsz ilyen odaadó figyelemmel, önfeledten? Csináld minden nap! 

Időmenedzsment

Beleakadtam egy írásba, ami arról szól, hogy életünk során mivel mennyi időt töltünk el. Elkezdtem kutakodni, és bár eléggé eltérő adatokkal találkoztam, azért ez-az megdöbbentő.

Életünk egyharmadát átalusszuk, ezen annyira nem csodálkoztam.

Nagyjából 10 évet dolgozunk. 

Egy nő kb. 1 évet tölt el a ruhásszekrénye előtt azon tanakodva, mit húzzon fel. 

12 évet beszélgetünk egymással, ugyanennyi idő jut a tévézésre is. 

9 hónapot játszunk a gyerekeinkkel és ugyanennyit töltünk mosással, vasalással. 

12 hónapnyi színház, mozi koncert. 

14 nap telik csókolózással.

Hm. Azon gondolkodom, vajon ezek közül mit idéznék fel szívesen öreg napjaimban, mi lehetne segítségemre életem utolsó óráiban.

Érdemes volna néhány helyen megváltoztatni a sorrendet, nem? Te min változtatnál?

A gyerek, a szülő és a felnőtt.

Nem minden felnőtt szülő, de minden szülő felnőtt...? Vagy van olyan szülő, aki még gyerek? És a koraérett gyerek, az félig felnőtt?

Ha egy ötéves gyermek megkérdezi, hány lába van a póknak és miért fagy meg a víz, akkor már kialakulóban van benne a tények, információk iránt érdeklődő felnőtt én. 

Amikor megeteti a kiscicát, máskor pedig megtiltja a babának, hogy átszaladjon az úton, a szülői én cseperedik benne.

Attól, hogy ugyanez a gyerek felnő, megmaradhat benne a szófogadó, a dacos és az önfeledt gyerek is. 

Ezek a minőségek különböző arányban működnek bennünk felnőtt életünk során is. Szükség is van rájuk. Mi lenne a szabályokkal, ha egyáltalán nem élne már bennünk az alkalmazkodó gyermek, és de keserű lenne az élet, ha elfelejtenénk, milyen önfeledten játszani!

Mi lenne a vezetővel, aki csak irányítja a beosztottakat, sosem érdeklődik a hogylétük felől. És mi lenne azzal a gyerekkel, akinek anyja elfelejtette, milyen ellenszegülni mások akaratának.

Benned melyik minőség él túlsúlyban, és melyik gyengélkedik?